Kiderült, mennyi pénzt kapnak az államtól a hat egyetem működtetését átvevő alapítványok
Kijelölték az újonnan létrehozott alapítványok működési kereteit.
Kijelölték az újonnan létrehozott alapítványok működési kereteit.
Összeállt hat egyetem kuratóriuma, amelyeknél alapítványi kézbe adják a fenntartói jogokat. Bódis József államtitkár azt is bejelentette, hogy összeolvad a Kaposvári Egyetem és a Szent István Egyetem.
Egy francia portálnak panaszolta el a magyar igazságügyi miniszter, hogy a kormánynak a média és az uniós intézmények támadásaival is foglalkoznia kellett.
Kizárnák a legsúlyosabb bűncselekmények miatt börtönbe kerültek esetében a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét.
Orbán Viktornál a miniszterei közül csak Varga Judit vitt haza kevesebbet tavaly.
Ha megszűnik a veszélyhelyzet, akkor lehet menni a lejárt személyiket vagy forgalmi engedélyeket megújíttatni.
Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik – mondta az igazságügyi miniszter, miután az ügyészség mindkét, nagy sajtónyilvánosságot kapó ügyben megállapította, nem követettek el rémhírterjesztés azokat, akiket elvitt a rendőrség.
Az igazságügyi miniszter szerint az Európai Parlament a tisztességes eljárás látszatára sem ügyel.
Orbán Viktor és Varga Judit nélkül kezdődött meg a vita reggel kilenc után nem sokkal az Európai Parlament plenáris ülésén a magyar járvány miatt bevezetett intézkedésekről, és azok demokráciára, jogállamiságra és alapjogokra gyakorolt hatásáról. A kormány végül a szabályok miatt nem kapott szót, a képviselők viszont meglepően felkészültek voltak az aktuális magyar ügyekből. Vera Jourová bizottsági alelnök szerint a legnagyobb gond még mindig az, hogy nincs időkorlátja a felhatalmazási törvénynek.
A szabályokon a magyar miniszterelnök kedvéért sem változtat az Európai Parlament.
Orbán Viktor levélben közölte az Európai Parlament elnökével, hogy nem ér rá vitázni a felhatalmazási törvényről és a magyar jogállamiságról Brüsszelben, de küld a kormány képviseletében egy minisztert.
A dalt éneklő Tandi Flórát is egyre több kormányközeli médiumba hívják meg.
Vera Jourová azért mondta azt, hogy figyelik a magyar kormány intézkedéseit, mert a liberális fősodor nyomás alá helyezte - magyarázta az igazságügyi miniszter.
Az igazságügyi miniszter szerint már nem is az a fontos, hogy a Néppárt hogy viszonyul a Fideszhez, hanem az, hogy mi lesz a néppárttal.
A magyar igazságügyi miniszter az Euractivnak írt véleménycikkében fontosnak mondja a megegyezést, de az szerinte egyelőre a lehetetlenséggel határos.
Az Európai Bizottság előző elnöke egy interjúban arról beszélt, hogy Magyarország minden ésszerű korlátot átlépett a határidő nélküli rendeleti kormányzással.
Az Európai Bizottság előző elnöke szerint Magyaroszág minden ésszerű korlátot átlépett a határidő nélküli rendeleti kormányzással.
A Die Welt című konzervatív német lap "Magyarország csak azt teszi, amit mindenki megtesz Európában" címmel közölt írást vasárnap a hírportálján Varga Judit igazságügyi miniszterrel folytatott beszélgetés alapján.
Erőss Monika a szervezet egyik elnökhelyettese lett.
Nincs szó összeférhetetlenségről – reagált az igazságügyi miniszter.